Ó, Uram, keserű az öregség kenyere és kemény. Mily gazdagnak láttam magam egykor, és milyen szegény vagyok most; szegény, magányos és gyámoltalan. Mit számítok én már a világon? Fájdalom gyötör éjjel és nappal. Ólomlábon járnak az álmatlan éjszakák órái. Csak árnyéka vagyok annak, ami egykor voltam. Terhére vagyok mindenkinek. Elégeld meg már, Uram! Mikor tűnik az éjszaka, és mikor ragyog fel az új nap fénye? Taníts türelemre. Hadd látnom arcodat, amikor minden más eltűnik! Éreztesd velem az örökkévalóság leheletét, amikor lejár az időm. Benned bíztam, Uram. Ne hagyj megszégyenülnöm!
Michelangelo Buonarotti 1475-1564
Tartalom