J. Schop +1665
1. Hogyne dicsérném az Istent Zengedező énekkel, Ki dolgában oly bölcs, oly szent, És jót tesz mindenekkel! Ő minden áldások Atyja, Csupa jóság, szeretet, Ki engem bölcsen vezet, És hű szívét hozzám hajtja. Minden elhagy, elfeled, Isten vég nélkül szeret.
2. Mint ahogy a sas kicsinyét Szárnyával betakarja, Engem is befed és megvéd Az Úr hatalmas karja. Már anyám méhétől kezdve, Midőn életet adott, Áldását mint harmatot Reám bőven hintegette. Minden elhagy, elfeled, Isten vég nélkül szeret.
3. Nem kímélte szent Fiát sem ő nagy szeretetében, Kárhozatból hogy kimentsen, Odaadta énértem. Nagy az Isten hű kegyelme, Melynek csodás mélyére, Bármint kutat, nem ér le Az emberi véges elme. Minden elhagy, elfeled, Isten vég nélkül szeret.
4. Lelke az én hű vezérem, Kit mellém őrül adott, Örök hazám míg elérem, S itt hagyok bút, bánatot; ő meggyújtja hitem lángját, Biztat, hogy éltem Atyja Gyermekét el nem hagyja, Elveszi a bűn fullánkját. Minden elhagy, elfeled, Isten vég nélkül szeret.
5. Égnek, földnek nagy csodáit Szolgálatomra adta. Mit szemem lát, szívem áhít, Tőlem meg nem tagadta. ő hint áldást hegyen-völgyön. Jóságából meglelem Mindennapi kenyerem Mindenütt ezen a földön. Minden elhagy, elfeled, Isten vég nélkül szeret.
6. Ha szenvedés, baj szememből Fájó könnyeket fakaszt, Segítséget küld a mennyből, S jókor elfordítja azt. Ború után az ég derül. A viharos, zord telet Felváltja a kikelet, A hívő szív újra örül. Minden elhagy, elfeled, Isten vég nélkül szeret.
7. Mindennap megújul rajtam, Jó Atyám, szereteted; Hogyne zengne néked ajkam Hálát és dicséretet! Csak te vagy én boldogságom. Imádságra két kezem, Ím, buzgón összeteszem; Későn-korán hozzád vágyom, Míg ott fent szól énekem Megdicsőült nyelveken.
Paul Gerhardt 1607-1676 (német).
Tartalom
